Társadalmi elismerést kapott az ELTE (és az Ökológiai Kutatóközpont) kutatója

Kriska Györgyöt, az ELTE Biológiai Intézet docensét a régió természeti értékeinek megóvása és a helyi környezettudatos szemléletformálás terén végzett 30 éves munkássága elismeréseként Arany Horgony díjjal tüntette ki az Újpesti Városvédő Egyesület.

Miután 1988-ban megszerezte biológia-kémia középiskolai tanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, Kriska György három évig az újpesti Babits Mihály Gimnázium tanáraként dolgozott. Ebben az időszakban kezdte el feltérképezni a régió természeti értékeit. Később az ELTE oktatójaként és az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársaként is folytatta e tevékenységet, jelentékeny szerepet vállalva a helyi környezeti nevelésben és regionális természetvédelemben.

Ismeretterjesztő munkája eredményeként jelent meg 1999-ben első könyve Újpest és környékének természeti értékei címen a Flaccus Kiadó gondozásában. Szintén ez idő tájt készített el ugyanezzel a címmel 60 perces, az újpesti iskolák oktatását is támogató filmet, amelyet 2001-ben Hundidac Aranyéremmel díjazott az Oktatási Minisztérium és a Hundidac szövetség. Kriska György társszerzőként jegyzi a 2002-ben megjelent Gyertek velünk erdei iskolába! című könyvet, melyben a káposztásmegyeri Farkas-erdő élővilágának megismerését szolgáló terepi munkalapokat tett közzé. Szintén ebben az évben jelentette meg az Észak-Pest élővilágát interaktív módon bemutató multimédiás CD-ROM-ot. Az Újpesti Helytörténeti Értesítőben és más folyóiratokban 54 publikációja jelent meg a helyi jelentőségű természeti értékeket és jelenségeket ismertetve és a környezettudatos szemléletformálást támogatva.

2007 és 2013 között a régió egyik legjelentősebb természeti értéke, a dunakeszi láp megmentéséért sikeresen küzdő civil összefogás szakmai vezetőjeként dolgozott. Tevékenysége eredményeként sikerült megakadályozni, hogy a láp területén egy multinacionális bevásárlóközpont 2800 férőhelyes gépkocsi parkolót építsen. Az ügy jelentőségét jól mutatja, hogy az MTA Biológiai Tudományok Osztálya elsőként 2010-ben, majd 2012-ben is állástfoglalást adott ki a dunakeszi láp védelmében.

Kriska György több mint 20 éve tanít biológia tantárgypedagógiát és édesvízi gerinctelen állatismeretet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Számos publikációja jelent meg a vizuális ökológia tárgykörében. Tavaly készült el és nyert díjat A vízipók tényleg csodapók című filmje, amely a búvárpók teljes fejlődési periódusát mutatja be a petéből való kibújástól egészen az ivaréretté válásig – a főszereplő szemszögéből. Oktatói és kutatói tevékenysége mellett a Természettudományi Kar tudománynépszerűsítő programjait biológia szakterületen koordinálja.