Kártyavárként omolhat össze a civilizáció

Lázas semmittevésben van a világ, ezerszám tartanak hiábavaló konferenciákat, a hatásuk azonban nulla – kissé fura ezt éppen egy konferencia bevezető előadásában hallani, de a klímaválság már csak ilyen ellentmondásos dolog. Miközben egyértelmű tudományos konszenzus van az ember által okozott éghajlatváltozásról, és a következő évtizedekre vonatkozó előrejelzések egyre borúsabbak, a klímaügy körül a média tele van álvitákkal, hömpölyögnek a tudományos evidenciákat relativizáló álmegoldások, egyszerre túl sok és túl kevés információ kering az utóbbi egy-két évben berobbanó témáról...
Mad Max a kártyavárban
„Egyszerűen nem tudjuk megállítani a klímaváltozást, még lassítani sem eléggé, csak tompítani a hatásokat” – kezdte a háttérben egy tűzgolyóként lángoló földgolyó képével Prof. Szathmáry Eörs, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója, aki szerint a klímaváltozással összefüggésben megjelenő új betegségekről kellene sokkal többet beszélni, és így is tett: régi betegségek feltámadása, új helyeket elfoglaló kórokozók, vízzel, étellel, levegővel, szexszel, lényegében mindenhonnan és minden módon terjedő patogének.
Az egyetlen relatíve jó hír, hogy prognózisa szerint legalább nem egy Androméda-törzs típusú, hirtelen beütő, mindent letaroló fertőzés végez majd velünk, inkább sok, relatíve kisebb hatású betegségre kell felkészülni. Erre szolgálna az úgynevezett Stockholm paradigmán alapuló intézkedési terv, ami Szathmáry szerint egymilliárd euróból már érdemi eredményeket mutathatna fel az új kórokozókkal szembeni harcban.

Nem a bioszféra van általában veszélyben, és nem is a Homo Sapiens, mint faj, hanem a technológiai civilizáció, ami viszont olyan könnyen összeomolhat, mint a kártyavár.

A nem túl szívderítő előrejelzés szerint 2050 körül várható, hogy az emberi populáció elég rövid idő alatt megfeleződik, magyarul több milliárd ember fog meghalni. „A városok, ahol addigra a világnépesség 70 százaléka lakik majd, különösen veszélyeztetettek. Ha nagy baj van, egy nagyvárosban egy hét alatt kezdik gyilkolni egymást az emberek” – dobta fel a hangulatot Szathmáry Eörs, hogy aztán a Fermi-paradoxon (miért nem találkozunk lépten-nyomon földönkívüliekkel, ha potenciálisan rengeteg, a miénknél fejlettebb idegen civilizáció alakulhatott ki az univerzumban) legvalószínűbb feloldásával fokozza még tovább: a civilizációk a technológiai érettség bizonyos fokán egyszerűen kinyírják magukat, és mi is éppen efelé tartunk.
Index.hu - Kolozsi Ádám
https://index.hu/techtud/2019/10/31/klimavaltozas_forro_fold_metan_aszal...
Fotó: Csomor Ádám / Index