Média

2017-08-12 agrotrend.hu

...Az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével zajlott program eredményei nyomán a szakértők úgy látják, hogy főként a Balkánon és Kelet-Európában vannak nagy hiányosságok a kritikus vízgyűjtők védettsége terén - írja honlapján az akadémia.Az édesvízi ökológiai rendszerek, vagyis a folyók, a tavak, illetve a vizes élőhelyek Földünk felszínének kevesebb, mint 1 százalékát borítják, ám az eddig leírt fajok több mint 10 százalékának adnak otthont. - agrotrend.hu (08.12)

2017-08-11 MTV M1

A tartós hőségben a Balaton vize is csaknem 30 Celsius-fokig emelkedett a napokban - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni hírfolyamában.
A tó átlagos nyári hőmérséklete 22 fok körül van. A Balatoni Limnológiai Intézet a Tihanyi-félszigetnél 29,8 fokos vízhőmérsékletet is rögzített - mondták a Híradóban, hozzátéve: a szakemberek szerint ez nem befolyásolja víz minőségét.
Az M1.nek nyilatkozott G.-Tóth László, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója is, aki azt mondta: a Balaton élővilágát sem veszélyezteti a mostani magas vízhőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint a magyarországi nagytavaknál 25 fok körüli vízhőmérsékletet mértek csütörtökön. A folyók magyar szakaszain is szinte mindenhol 20 fok felett alakultak a vízhőmérsékleti értékek; a Tiszán Tokajnál és Szegednél 27 fokos vízhőmérsékletet is rögzítettek.

Forrás: mti.hu

2017-08-10 webradio.hu, hvg.hu, nepszava.hu, csalad.hu és sok más

G.-Tóth László, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója azt mondta: a Balaton élővilágát sem veszélyezteti a mostani magas vízhőmérséklet. - Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint a magyarországi nagytavaknál 25 fok körüli vízhőmérsékletet mértek csütörtökön. A folyók magyar szakaszain is szinte mindenhol 20 fok felett alakultak a vízhőmérsékleti értékek; a Tiszán Tokajnál és Szegednél 27 fokos vízhőmérsékletet is rögzítettek. - nepszava.hu (08.10)

Kánikula: csaknem 30 fokos a Balaton vize (3. oldal) Kisalföld

Majdnem 30 fokos már a Balaton (08.10) hvg.hu

30 fokos a Balaton vize (08.10) csalad.hu

Hőség - A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) webradio.hu

A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) ujszo.com

A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) gondola.hu

Csaknem 30 fokig melegedett a Balaton (08.10) delmagyar.hu

Csaknem 30 fokig melegedett a Balaton (08.10) kisalfold.hu

30 fokos a Balaton! (08.10) frisss.hu

Hőség - A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) mti.hu

Szokatlanul meleg a Balaton, de nem okoz problémát (08.10) hirado.hu

Hőség - A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) ma.hu]

Szokatlan dolog történt a Balatonnal (08.10) napi.hu

A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) gyorplusz.hu

Csaknem 30 fokig melegedett a Balaton (08.10) klubradio.hu

A Balaton vize majd 30 fokosra melegedett (08.10) zoom.hu
Hőség - A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.1
0) mon.hu

Durvul a kánikula: 29,8 fokos a Balaton (08.10) 24.hu

Rossz hír a Balaton vizéről (08.10) inforadio.hu

Durván felmelegedett a Balaton vize, a 30 fokot is eléri (08.10) lokal.hu

Hőség - A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (hirado.hu/mti) (08.10) hirbalaton.hu

Hőség - A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) gazdasagportal.hu

A Balaton vizének hőmérséklete elérte a 30 fokot (08.10) propeller.hu

A hőség miatt a Tisza vize is szokatlanul meleg (08.10) szeged.hu

Rossz hír a nyaralóknak a Balaton vizéről (08.10) nlcafe.hu

Hőség - A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) kanizsaujsag.hu

Huh: 30 fokos lett a Balaton (08.10) hajdupress.hu

A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) kapos.hu

Hőség - A Balaton vize csaknem 30 fokig melegedett (08.10) kanizsainfo.hu

Majdnem 30 fokos a Balaton (08.10) greenfo.hu

Durva hőség: már a Balaton is forró (08.10) origo.hu

Mit művelt a Balatonnal a pokoli hőség? (08.10) privatbankar.hu

Felforrt a Balaton, nem lehet a vízben megmaradni (08.10) ripost.hu

Van ahol már 29 fokos a Balaton (08.10) estiujsag.hu

A Balaton vize 30 fokos, de jön a lehűlés (6. oldal) Magyar Idők

Soha nem volt ilyen meleg a Balaton vize (08.10-16:35 (hossza: 5 perc)) MTV

Harminc fokra melegedett a Balaton (08.10) vg.hu

Csaknem 30 fokos a Balaton (1. oldal) Észak-Magyarország

Csaknem 30 fokos a Balaton (08.10) eszak.hu

2017-08-09 ilovebalaton.hu

Még soha nem mértem 29,8 fokos balatoni vízhőmérsékletet, oxigénben pedig túltelített a tó vize" - mondta pár napja Tihanyban Vörös Lajos, professzor emeritus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezetője. Vörös szerint egyetlen kánikulai napon egy centiméter vízoszlop párolog el a tóból, de szerencsére olyan magas a vízszint, hogy ez nem okoz problémát az idei szezonban sem a fürdőzőknek, sem a hajósoknak. - ilovebalaton.hu (08.09)

2017-08-08 csaladinet.hu

Vácrátóti Arborétum - Hangulatos sétautak, tavak és rengeteg itt fészkelő madárfaj látványát kínálja a Vácrátóti Arborétum. Néhány emlős faj is képviselteti magát a parkban, pele, mókus, nyest él békességben megannyi madárral, melyek közül némelyik ritkaság számba megy, ilyen a szalakóta vagy a jégmadár. Ne lepődjünk meg, ha lábunk előtt elszalad egy gyík, vagy tovább kúszik egy sikló, ők is a csodaszép kert lakói. - csaladinet.hu (08.08)

2017-08-05 nepszava.hu

Az Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának elemzése szerint ilyen toxinok ma is előfordulhatnak a vízben, ám csak nagyon alacsony mennyiségben, a környezetvédelmi intézkedéseknek hála. Az algásodást nagyban befolyásolja a víz foszfor- és nitrogéntartalma, az elmúlt években ezeket igyekezték mérsékelni. - A kutatók szerint a Balatonon idén a kánikula ellenére is jó vízminőséggel számolhatunk. Hőmérsékleti rekord a Halál-völgyben - Népszava (08.05 - 16. oldal)
[Melegednek a tavaink (08.05) nepszava.hu]

Oldalak